Írország vetélkedő - 2018.03.01.

Kellemesen töltötték idejüket azok a lelkes tanulóink, akik részt vettek az Írország, mint célnyelvi ország angol nyelvi vetélkedőnkön. Nyolc háromfős csapat indult a versenyen, és a változatos feladatokat nagy lelkesedéssel oldották meg. Felkészültek voltak és élvezték a csapatmunkát.

A szervezők: Azucki Lívia, Dr. Geigerné Fehér Gabriella és Varga Katalin tanárnők nagy örömmel készítették elő és bonyolították le ezt a hagyományos országismereti versenyt.

Ehető matematika -2018.03.08.

2018. március 8-án, csütörtökön 14.35-tól az A005-ben vidám, kötetlen verseny 3 fős csapatokban.

Süssetek süteményt, és határozzátok meg a felszínét és a térfogatát! Adjatok nevet a pályamunkátoknak!
 
A felszín és a térfogat kiszámítását a helyszínen, a táblánál le kell vezetni! 

Nevezzetek a matematika tanárotoknál 2018. március 5-ig (hétfő).

A pályamunkákat a matematika tanárokból álló zsűri fogja elbírálni.

Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíj Pályázat 2018

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma, Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó emlékére idén "Jövő jövendölés" címmel hirdetett ösztöndíj pályázatot a hazai és külhoni középiskolák tanulói részére.
Céljuk, a felelősségtudatos világkép erősítése a középiskolás diákokban, a műszaki-technológiai fejlődés társadalmi hasznosságának tudatosítása, a jövő újszerű lehetőségeinek keresése, Gábor Dénes életművének, műszaki- és társadalomtudományi szemléletének terjesztése.

A meghirdetett témakörök:

Mesemondó versenyen jártak a pedagógiás lányok

2018. február 2-án, pénteken az Agórában megrendezett Százszorszép Mesegyűrű Mesemondó verseny Csongrád megyei fordulóján Braczkó Vanessza (10.D, felkészítő tanára Dr. Némethné Balázs Katalin) és Mészáros Alexa (9.D, felkészítő tanára Papp Zsuzsanna) különdíjban részesültek.

Mészáros Alexa Klaudia a Három kívánság, Braczkó Vanessza A szamár és az oroszlán című mesével lépett fel.

Gratulálunk a lányoknak is és felkészítő tanáraiknak is!

Büszkeségünk Nagy Bianka (11.A)

Nagyszerű évet zárt tavaly Nagy Bianka, az NKM Szeged VE 17 esztendős kenusa. Kása Ferenc és Kása Péter tanítványa minden 2017-es korosztályos világversenyre kijutott és mindenhonnan hozott haza érmet, emellett pedig négy számban is ifjúsági magyar bajnok lett. A belgrádi EB-n és a Pitestiben rendezett világbajnokságon ezüstérmes lett, a racicei ORV-n pedig százszázalékos teljesítményt nyújtva mindhárom egyes számot megnyerte a korcsoportjában.