Kazinczy-jutalom

A GD-ben nemcsak a szakmai képzés kiváló! 

A Kazinczy-alapítványi Bizottság iskolánk Játszótársak beszédművelő körének vezetőjét, Ottohál Andrea tanárnőt a helyes és szép magyar beszédre nevelés terén végzett példamutató munkájáért és a kör tagjait a Magyar Katolikus Rádió "Szóról - szóval" című adássorozatában való eredményes részvételéért Kazinczy jutalomban részesítette.

Gratulálunk a jutalomhoz!

Határtalanul a Tisza mentén - GD-sek Kárpátalján

Több mint egy éve annak, hogy beadtuk a pályázatot „Határtalanul-Kárpátaljai akcióprogram” keretében, amelyet 40 magyar, és 30 Kárpátalján élő tanuló utazásának érdekében írtunk meg. A Gábor Dénesből a 10.A és a 11.F osztály alkotta a csapatot, a kísérőtanárok az osztályfőnökök, Király Anikó, Szántóné Benkő Judit, valamint Masa László voltak.

Határtalanul a Tisza mentén - Bolyaisok a GD-ben

Márciusban került sor az első utazásra, amikor Szegeden és környékén kalauzoltuk végig az Aknaszlatináról érkezett vendégeket 30 tanulót és 3 tanárt, akik megismerkedtek az iskolánkkal és a környék látnivalóival.

Az 1. napra tervezett összes program elmaradt, mert a határon eltöltött 5 órás várakozás miatt csak este 10 órakor ért a csoport Szegedre. A szálloda előtt vártuk őket, majd a vacsora után nyugovóra is tértek.

Munkalehetőség informatikusoknak

Szeretnél informatikai/web 3.0 területen dolgozni? Tudás és munkalehetőség egy helyen! Jelentkezz!

Informatikus - programozó - kreatív és on-line tananyagfejlesztő munkalehetőség Szegeden.

Az első munkahelyedet keresed? Piacképes szakmában dolgoznál?

Fiatalok és pályakezdők részére hosszú távú munkalehetőség informatikai területen (szoftverfejlesztés, digitális-grafika, e-learning tananyagok fejlesztése).

A program várható indulása: 2018. júliustól

Jelentkezési határidő: 2018. június 29.

Információ és jelentkezés:

Munkába állási nehézségekkel küzdő fiatalok segítése

Kedves végzett Tanulóink!

A Szegedi Szakképzési Centrum kiemelt feladatának tekinti tanulóinak segítését az iskola elvégzését követően is.

Ezért támogatja a Civil Közösségért Alapítvány EFOP – projektjét, amely a pályaválasztási/munkába állási nehézségekkel küzdő fiatalok önkéntes munkavállalását inspirálja, motiválja, mentorokkal segíti Csongrád megyében.