Az ITM tájékoztatója a koronavírus kapcsán

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket. Jelenleg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatása szerint egyelőre elkülönült, egyedi esetek vannak, így jelenleg is legfontosabb feladatunk a megelőzés, a járvány továbbterjedésének, a járványgócok kialakulásának megakadályozása.

Tiéd a Szó-Tár nyelvi verseny

A Maxim Kiadó idén is megrendezte a Tiéd a Szó-Tár nyelvi versenyt azzal a céllal, hogy a tanulók megismerkedjenek a nyelvi és életkori sajátosságaiknak is megfelelő, modern, kommunikatív szótárakkal, ezek segítségével elsajátítsák a tudatos, célirányos szótárhasználatot, és ezáltal rendszerező módon, kommunikatív irányba fejlesszék idegen nyelvi tudásukat.

A versenyt a 3-12. évfolyamos tanulók számára hirdették meg, idegen nyelvek és korosztályok szerint 11 kategóriában.
A verseny 3 selejtezőből, egy videós feladatból, középdöntőből és országos döntőből áll.

Kazinczy-verseny Csongrád megyei döntője - 2020. március 6.

Iskolánk – a Kazinczy-díj Alapítvány felkérésére – 21. alkalommal vállalkozott a verseny megrendezésére. Annak ellenére, hogy már rutinból megy a szervezés, mondhatni a kisujjunkban van a rendezés minden egyes mozzanata,sok-sok munkával és feszültséggel járt az előkészítés és lebonyolítás. Végül jól sikerült a rendezvény, színvonalas volt, elégedettséggel tölthet el mindannyiunkat.

Siker a megyei Kazinczy-versenyen

Március 6-án rendeztük meg a Kazinczy-verseny Csongrád megyei döntőjét. A színvonalas versenyen iskolánk tanulói nagyon szép teljesítményt nyújtottak.

Három diákunk képviselte a Gábor Dénes Szakgimnáziumot: Gyurcsik Andrea és Greksa Kinga12. D osztályos (felkészítő tanáruk Némethné dr. Balázs Katalin tanárnő), valamint Mészáros Alexa Klaudia 11. D osztályos tanuló (felkészítő tanára Ottohál Andrea tanárnő).

New York Competition

2020.03.04-én délután rendeztük meg a New York-versenyt.

14 csapat játszott az első fordulóban, ahol 7 feladatot kellett megoldaniuk. A legjobb 5 csapat jutott tovább a döntőbe, ahol pontokat nyerhettek, de veszíthettek is. Így alakult ki az első 5 helyezett.