Kedves Tanítványaink!
Eltelt három hét a rendkívüli járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatásból. Valamennyiünk számára ismeretlen, első hallásra ijesztő, már-már megoldhatatlan feladatként ránk nehezedő tanulási, tanítási formára kellett áttérnünk.
Köszönjük mindazoknak a tanulóknak a segítő együttműködését, akik kötelességtudóan, lelkiismeretesen, szorgalmasan végezték a feladataikat. Szerencsére nagyon sokan voltatok, akik helyt álltatok napról, napra, igyekeztetek megoldani az új kihívások szerinti feladatokat. Mondhatjuk, hogy a tanáraitoknak igazi partnerei voltatok ebben a munkában, jó érzés volt, hogy számíthattunk Rátok.
Bízunk abban, hogy ez a pozitív hozzáállás megmarad a következő hetekre is, és valamennyien - azok is, akik eddig ezt nem tették - bekapcsolódtok a közös munkába.
Öröm volt számunkra, hogy több, mint 700-an töltöttétek ki azt a tanulói kérdőívet, melyben tájékozódhattunk a digitális körülményeitekről, a munkátokról, a tapasztalataitokról és megosztottátok velünk javaslataitokat is. Köszönjük a válaszaitokat, igyekszünk tanulni belőlük.
Már nagyon vártuk és szerencsére el is érkezett a tavaszi szünet!
Kívánjuk, hogy az előttetek álló a héten pihenjetek sokat, kapcsolódjatok ki, regenerálódjatok és lehetőleg minél többet legyetek offline! És, ami most nagyon fontos - még akkor is, ha nagy a csábítás - maradjatok otthon!
Kedves Szülők!
Köszönjük az Önök támogató segítségét ebben a váratlan, nehéz helyzetben. Eddig is számítottunk, számíthattunk Önökre, azt gondoljuk ez most fokozottan így van. Most végképp nem várható eredmény a tanuló, tanár, szülő együttműködése nélkül. Köszönjük, hogy minden nap ott vannak gyermekeik mögött, átsegítik Őket a nehézségeken, helyettünk is biztatják Őket.
Kellemes húsvéti ünnepeket, nyugodt, meghitt Családi együttléteket kívánunk.
Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok az egészségetekre!
Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Tantestülete